2011. március 7., hétfő

LEGO és fánkok+ebéd

Az első dolog, amiről be kell számolnom, a szombati Ninjago Kai torta. Ezt a tortát a testvérem kisfiának a szülinapjára készítettem. Már 7 éves nagyfiú! Az előző hetekben már kiadtam a családnak, hogy tudakolják meg, most éppen mi a kedvence. Nem mentem túl sokra vele, mert vagy nem mondott semmit, vagy több dolgot is említett. Végül a sok közül (Bakugan, Ben 10, Ninjago) a Lego figurát választottam. Azért is, mert kapóra jött ajándék ötletnek is, és ezt vettünk neki.
Feltettem két képet is, mert az egyiken a torta, a másikon a figura fénylik. :)
Majdnem úgy festett a dolog, hogy nem lesz az egészből semmi, mert nem volt időm az előkészületekre, pl. piskótasütés, fondant készítés. Apa mondta is, hogy ki más tortája ne készülne el, mint egy családtagé? Kutyafuttában, rohamtempóban készült végül el. Pénteken megsütöttem a piskótát, megfőztem a krémet, ami karamellás lett, és elkészítettem a piros fondant. Az ízesítés terén is akadtak gondok, ugyanis Józsika nem szereti túlzottan a süteményeket, tortákat. Arra már rájöttem, hogy nem szereti a csokisat és a gyümölcsöset. Kitaláltam, hogy legyen karamellás a krém. Szerencsére ez bejött neki, két szeletet is megevett belőle. A fondant sem akart nekem szót fogadni, mert mostanában a piros egyszerűen nem piros. Talán a festékkel lehet gond, nem tudom. Beleraktam egy csomó festéket és akkor is csak rózsaszín lett. Végül az egészet ecsettel kellett lefestenem kívülről pirosra. Ráadásul az állaga sem volt megfelelő, össze-vissza tört és nem lehetett szépen ráhajtani a tortára. Az a lényeg, hogy az ünnepeltnek tetszett és ízlett. :)
A mai délelőttöm is eléggé kalandos volt. Reggel korán kelés, majd Melinda az óvodába, mert ma van a farsang. Jelmezbe öltöztetni, és haza. Apát elvinni a dolgozójába, majd ismét haza. Megsütni az előre bedagasztott fánkokat, összesen 74 darab lett! Elvinni az óvodába még frissen, melegen, majd megint haza.

Itt még csak kb. a fele van a dobozban.

Romeltakarítás a konyhában és ebédfőzés. Gyors ebéd készült az időhiány miatt. Amanda ma nincs itthon, mert tudtam, hogy rohangálós lesz a mai nap. A főétel nem volt kérdéses, hogy gomba lesz, mert kaptam dédimamától egy nagy adaggal és azt el kellett használni. Apával most hétvégén egy kicsit megint nosztalgiáztunk. Eszembe jutott egy kis étterem, ami azóta már megszűnt, sajnos. Ebben az étteremben ettem egy csodálatos gombás metéltet és most azt próbáltam reprodukálni. Nem sikerült, de azért ez is nagyon finom lett. Az étteremben ezt a csodát házi készítésű vastag tésztájú szélesmetéltből készítették. Erre jött egy tejszín mentes gombaragu, talán darált hús is volt benne. Az most már biztos, hogy nem csiperkegombából volt és hogy volt benne hús is. A fűszerezése sem volt túl bonyolítva és a tetejét megszórták parmezán sajttal. Nekem most nem volt itthon parmezánom, ezért "csak" trappista ment a tetejére. Nem is főztem belőle sokat, mert mint tudjátok a gyermekeim nem szeretik a gombát.
Ezek után el sem tudtam képzelni, hogy milyen levest főzzek. Gyorsan előkaptam a fagyasztóból a francia zöldségkeveréket és abból főztem levest. Azért, hogy mégse legyen olyan egyszerű, teljes kiőrlésű lisztből csináltam a nokedlit. Olyan jólesik néha egy kicsit húsmentesen étkezni. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése