2011. március 17., csütörtök

Hagymaleves

A mai ebéd szintén húsmentesre sikerült. Mivel apa beteg és itthon van táppénzen, ezért a kedve szerint főztem. Az egyik legnagyobb kedvence a hagymaleves. Még évekkel ezelőtt történt, hogy imádtuk a hagymalevest és elhatároztam, hogy reprodukálom itthon is ezt a finomságot. Bújtam a különböző recepteket könyvben és interneten, de valahogy egyik sem volt az igazi. Az egyik turmixolta csak, a másik, csak tejszínt tett bele, a harmadik meg tojássárgájával legírozta. Hát én kifejlesztettem a saját hagymaleves receptemet, mégpedig mindent bele módon. Ebben bizony a kedvenc fűszereink vannak és egy kis sajt is a végén, ráadásul cipóban van tálalva. Az elkészítésénél én bizony turmixolok és legírozok. :) Korábban előfordul, hogy fűszervajas frissen sült bagettel kínáltam és úgy is csúcsszuper, de a házi sütésű friss kenyér bucinak is nehéz ellenállni. A bucikhoz a szokásos kenyér receptemet használom, amit még Jamie Oliver-től vettem kölcsön évekkel ezelőtt.
 A leves viszont annyira laktató (főleg, ha kétszer, vagy háromszor is szedünk belőle és még a "tányért" is megesszük), hogy második fogást már nem is kíván az ember. Ezért csak egy kis friss gyümölcssalátát dobtam össze, hogy ezzel zárjuk az ebédet. Én ezt sem szoktam túlbonyolítani. Összedarabolom a gyümölcsöket (jelen esetben alma, narancs, mandarin, kivi és pomelo) megcsorgatom citromlével és egy kevés barnacukorral megszórom. Ennyi!
A mogyorókrémes muffin pedig azért született, mert Amanda nem biztos, hogy megeszi a gyümisalit. (Nem is ette meg!) Ezt a finomságot a TücsökBogár konyhája oldalon láttam meg tegnap. Biztos volt, hogy elkészítem valamikor. Most! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése