2011. március 14., hétfő

Figuraverseny

Az előző bejegyzésben már utaltam rá. A Pesti utazás után döntöttem el, hogy benevezek én is a http://webcukrasz.lapunk.hu/ által meghirdetett figuraversenyre. Az nem volt kérdés, hogy a tortaversenyre benevezek, de addig is meghirdették a mindenféle ehető anyagból készült figurák versenyét. Sokáig gondolkodtam, hogy milyen alakzatot készítsek, mert eddig úgy éreztem, hogy ember és állat figurákban nem vagyok a topon. Az ötletek között volt Pumukli és Pampalini, de egy elefánt is. Végül a zsiráf mellett maradtam, mert ez a kedvenc állatom. Talán mondhatom, hogy minden előzőnél sokkal jobban ismerem. Próbáltam egy kicsit viccesebbre formálni, mint mondjuk Melman a Madagaszkár című meséből.
Először megmutatom natúr állapotban, festetlenül,
és készen:
Igyekeztem viszonylag részletgazdagon kivitelezni, hogy legyen esélyem a többiek mellett is. Kivételesen meg is vagyok elégedve magammal és a munkámmal is. Rögtön elsőre kialakítottam a fej és a nyak formáját és hasonlított és szép volt. Aztán következett a test és a lábak. Bár nem volt időérzékem és a család is eléggé sürgetett, hogy igyekezzek, kb. egy óra alatt végeztem vele. Azóta is gyönyörködök benne, nem akarom még feláldozni. A gyerekek bezzeg, kerülgetik, mint macska a forró kását. :)
Megmentése érdekében, a gyerekek kedvéért készült egy Micimackó figura (2 perc), amit megehetnek.
 Ha valaki szeretne szavazni a munkámra, akkor itt megteheti. És előre is köszönöm!

Ui.: Azt még el kell mondanom, hogy készítése közben (már a festésnél tartottam) odajött Melindám és csalódottam megkérdezte, hogy: -Ja ez ilyen lesz? Mire én: -Igen, miért milyenre gondoltál? Melcsi: - Sokkal szebbre!
Na tessék! Az ember kiteszi a lelkét és kivételesen elégedett is és ezt kapja a kritikustól! Végül megkérdeztem tőle, hogy nem tetszik? Majd azt válaszolta, hogy: - De, egy kicsit. Erre már nem tudok mit mondani. Mindenesetre a Micimackónak nagyon örültek Amandával együtt. Ez a lényeg! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése