Krémleves és sodó

Évekkel korábban, még megboldogult lánykoromban, ezzel a két étellel, azt hiszem, a világból is ki lehetett volna kergetni. Nem szerettem olyan ételt enni, de még látni sem, ami egynemű és nem látszik, hogy miből készült. Azóta persze már benőtt a fejem lágya és megértem ezekre az ételekre is. :D
A fokhagyma, mint leves alapanyag, már így is motoszkált valahol a fejemben. Az idő pedig elérkezett a kipróbálásra. Mivel tegnapról maradt még csontleves, és a recept is ezt írt hozzá, pont kapóra jött. Bátran ajánlom mindenkinek, aki egy kevés vonzódást is érez a fokhagyma iránt (mint én), hogy próbálja ki! Krémes és ízes és bársonyos, pont jó.

A második fogás aranygaluska. Közeledik a húsvét és a kalács időszaka. Egyébként is, de most különösen sokat bújom a különböző receptjeimet, közben pedig rábukkantam az aranygaluskára. Éppen ideje volt! Azt nem igazán értem, hogy más menükben miért egy jó laktató leves után adják, amikor ez is nagyon eltelít. Szerintem pont kiegészíti a krémlevest ez a durva-diódarabos-cukros-tömény, de a sodó által mégis inkább lágy desszert. Mindig ugyanazt a mennyiséget készítem, de valahogy mindig attól rettegek, hogy kevés lesz, nem tölti ,ki a tortaformámat és lapos lesz és kiszárad. Szerencsére ez sosem következik be! :) Ráadásul mindig ráöntöm a maradék vajat a tetejére és ettől olyan jó szaftos és puha marad, hogy még a sodó sem kötelező hozzá. Évekig így is ettem, magában. Most pedig eljött az idő, hogy saját magam készítsek sodót is hozzá. És kijelentem, hogy ízlik!
Íme az aranygaluska a tortaformában:

Tányéron:

Megtálalva:

 Bocsi a sok fényképért, de annyira büszke vagyok rá, mert olyan fincsi!