2011. augusztus 19., péntek

Pillangó, nagyon csajos és szívroham

Végre ide is eljutottam. Bocsássátok meg nekem, de tegnap babáztam. A gyermekeimet látogattam meg a mamáéknál és olyan gyorsan telt az idő, de ma már hazajönnek. Már annyira hiányoztak!
Ennyi bevezető után végre következzenek a torták! Az első a pillangó torta volt. Egy viszonylag nagyobbacska torta, ami fekete-erdő (kakaós piskóta, meggyzselé+meggy és tejszínhab) ízesítést kapott. A két szárny volt maga a torta, míg a lepke testét a maradék leeső piskótákból és mezzseléből gyúrtam testté. Valahogy a feje nem akart a helyén maradni, ezért belülről merevítettem egy fapálcikával, de a feje még úgy is nehéznek bizonyult. Mentő ötletem az volt, hogy még mindig a maradék (jó nagyot sütöttem!) piskótából készítettem egy mini tortácskát ugyanolyan ízben és virággá varázsoltam a díszítéssel. Ez került a fejecske alá támasztéknak, illetve párnának.

A következő torta a sógornőm kérésére készült. Egy munkatársuk szülinapjára vitte a tortát és nagyon csajos rózsaszín volt a kérés. Valamiért úgy emlékszem, hogy kereket kértek (de nem biztos), és a fejemben ez az egyszerű, de szép torta született meg. Csokis krémmel töltöttem meg a piskótát és még jól teleraktam málnával is. Sima rózsaszín burkolatot kapott, majd az oldalát besteppeltem. Minden egyes metszésvonalba egy szem cukorgyöngyöt raktam. Érdekesen alakult, mert amíg csak a vonalak voltak meg elég erősen egy dobra emlékeztetett, majd a cukorgyöngyök felhelyezése után egy puccos puff jutott róla eszembe. :))) A torta tetejére egy jó nagy masnit készítettem, amit először jól ki is szárítottam, de azt nem sikerült a tortára raknom, mert eltört. Gyorsan csináltam egy másikat, amit már a tortán hűtöttem keményre és így is ugyanazt a hatást értem el, mint amit akartam. A torta legfőbb dísze a bross. Valahol a neten egy tortanézegetős alkalommal találtam egy esküvői tortát, amin cukorbross volt. Azóta ki szerettem volna próbálni és most eljött az idő. Valószínűleg egyszerűbben ment volna, ha lett volna itthon mindenféle méretű és alakú cukorgyöngyöm, de ez nem így volt. A nagyobbakat és a csepp alakúakat kézzel sodortam és utólag festettem be gyöngyház lüszterrel.


A szívroham tortának a kezdetektől fogva érdekes sztorija van. Ha eddig nem derült volna ki, a családban van olyan aki a kórházban dolgozik. Na ki is? Többen is. Az anyukám a Kardiológiai Rehabilitáción dolgozik és annak idején az első ilyen tortát ő "rendelte" tőlem. Ugyanis az osztály egy jó kis csapatépítő bulit szervezett ahová mindenki vitt valami finomságot. Az anyukám úgy gondolta, megmutatja mit is tud az ő kislánya ezért egy jó nagy szívroham tortával örvendeztette meg a munkatársait. A szívroham ilyen jellegű alapötlete a főorvos úrtól származik, de ezt én tortára varázsoltam. Ez volt az első szívroham torta. Ez most szintén az osztályra ment, de más alkalomból. Csokis krémmel lett ez alkalommal megtöltve. Annyit változtattam rajta, hogy most az oldalát is kidíszítettem pici szívekkel.
A picike szív torta pedig Szintén ugyanoda ment az osztályra. Az egyik ápolónő férje sajnálatos módon valóban szívrohamot kapott és emiatt nem tudták megünnepelni a születésnapját. Szerencsére már minden rendben van, így utólag kapott egy picike szív alakú tortát jelképesen. Csokis krémmel lett töltve az is.
Négy torta egy nap alatt, el sem hiszem! Utólag döbbentem csak rá, hogy mindez egy nap alatt történt.

Fogyókúra ügyben tegnap szénhidrátnap volt és az ebéd tarhonya volt lecsóval. A mai napon gyümölcsevés van ezerrel.

2 megjegyzés: