2011. február 9., szerda

Szobafogság

Sajnálatos módon, hiába szép és enyhe az idő odakint, szobafogságra vagyunk ítélve. Addig biztosan, amíg nem megyünk vissza a kórházba kontrollvizsgálatra. Úgy veszem észre, hogy már a gyerekek is vágyódnak ki. Ezért időnként picit utálatosak. Ez volt a bevezető az ebédhez. A gyümölcsleves ugyanis nálunk nem lehet fehér. Ez azt jelenti, hogy sűrítéshez legfeljebb keményítőt használhatok, de tejszínt, vagy gyümölcsjoghurtot nem. Ezért az összes gyümölcsleves úgy néz ki, mintha kompótot ennénk. :) Persze időnként megszegem ezt a szabályt, mint ma is. Volt még egy kevés őszibarackos joghurt megmaradva és belefőztem a levesbe. Ezzel még nem is volt olyan nagy a baj, mert szó nélkül megették. Kivételesen! A második fogásnál viszont már jött a nyávogás, hogy: -Nem szeretem a lóbabot, meg a hagymát se! Gondoltam én kis naiv, hogy a hagymás babnak mennyivel jobban fognak örülni, mintha főzeléket főznék belőle, de nem. A főzelékkel csak az a gond, hogy a megnevezése olyan csúnya: főzelék, mintha azt mondanánk moslék. Melinda egyébként is elég furcsa ízlésű és kampányszerűen szeret, illetve utál valamit. Most kijelentette, hogy a babot szereti, de a lóbabot nem. A lóbab egyébként a nagy szemű salátabab. Szerintem csak a megnevezéssel van gond, de hiába hangoztattam, hogy ez nem lóbab, hanem csak bab, vagy salátabab, nem kellett neki. A hagymát egyébként sem szereti, de legalább a húst megette. Nem aggódom miatta, mert reggelire viszont egy nagy pohár kakaó után megevett 2 tükörtojás fehérjét :) és 3 szelet mogyorókrémes kenyeret. Éhes biztos nem maradt a pocija.
Ezek után Amandának se kellett több, mert imádja a nővérét és mindenben majmolja, kijelentette, hogy ő sem szereti a babot, sőt a hagymát sem. A husit meg nem kéri. Hiába beszéltem a lelkére az egyébként babmániás gyermekemnek, hogy válogassa ki a hagymát, hiszen ez BAB! Nem sok sikerrel jártam. Cinkosan tekintgettek egymásra és vigyorogtak, meg fújjogtak. Megpróbálkoztam az anya majd megetet dologgal, így sikerült némi élelmet juttatnom belé. Majd nagy egyetértésben befejezték az ebédet és elmentek aludni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése