2011. február 10., csütörtök

Fánk

Kezdjük azzal, hogy tegnap este megszállt az ihlet és sütöttem egy jó nagy adag rózsafánkot. Ilyen fajtát még sosem készítettem, ez volt az első. A receptet innen nyomtattam ki, de egy picit módosítottam rajta. Nem sokat, csak annyit, hogy jóval több fahéjat raktam bele (1 nagy evőkanálnyit) és még egy kiskanálnyi szódabikarbónával is megturbóztam. Az igazság az, hogy nálunk még egyáltalán nincs farsangi hangulat, főleg azért, mert Melinda még gyógyulóban van, másrészt az oviban is majd csak márciusban lesz megtartva. Eddig egész jól ellenálltam, de a folyamatos internet által közvetített fánk-recept és kép dömping (Szilka adta meg a végső döfést) elgyengített és megadtam magam. Miután apa hazajött, elvonultam a konyha magányába és nekifogtam fánkot készíteni. Később csatlakozott apa is és lelkesen sütögette a már előkészített fánkokat. Majd a gyerekek is odajöttek az illatra. Amanda megkérdezte: -Anya, mikor ehetünk palacsintát? A kis édes, ilyen fánkot még nem látott és az olajszag gondolom a palacsintasütésre emlékeztette. Aztán mártogatták, kenegették a lekvárba, lekvárral és minden csupa ragacs volt. És nem mellesleg majdnem az egész elfogyott. Nagyon jó a recept, mert jó puha a tészta, mutatós, finom. Kell ennél több?
Ebédkészítés ügyében még  mindig a puha, kevésbé fűszeres ételek dominálnak. Így a brokkoli krémleves is fűszertelenebb, de semmiképpen nem íztelen, lett. Nem készült most hozzá egy kis pirított zsemlekocka sem, nehogy megsértse a kis gyógyuló torkocskát.
Második fogásnak mindenképpen valami finom tésztát gondoltam. Tegnap vettem hozzá finom sonkát is. Szépen felcsíkoztam és daraboltam, amit meglátván a gyerekek, elkezdtek kimászkálni a konyhába és lopkodni a darabokat. :) Majd ez is kevés volt, vettek elő egy tányért és jó alaposan telepakolták, majd elvonultak a szobájukba. Pár perc telt el és már sorakoztak is a következő adagért. Szóval, ha a kép alapján úgy gondoljátok, hogy kevés a hús a tésztában, akkor csak ez lehet az oka. :D
Délután pedig már sütöm is a hétvégi tortát.

2 megjegyzés: