Jelentem még élek! Pici manókám abba a korba lépett, amikor elkezdtünk az óvodába beszokni. Három napig lelkesen szorongattuk egymás kezét az oviban, bármiféle játszás nélkül, majd a gonosz anya, azaz én úgy döntöttem, hogy ennek semmi értelme nincs, hiszen ezután is nélkülem kell majd az oviban boldogulnia. Az lett a vége, hogy tegnap már egyedül kellett megbirkóznia vele. Egyenlőre még csak délelőttös, de szépen lassan megszokja majd. Nagyon ügyes volt, nem is sírt, de én igen. Ma már volt egy kis sírás, amit délben tárgyilagosan közölt: -Sírtam, mert hiányzottál! És éppen ezek miatt az események miatt el kell foglalnom magam délelőttönként, de nem itthon, úgyhogy a főzés rovására megy a dolog. Sok-sok dolgot kell délelőttönként elintéznem, nehogy elfogjon a sírás. Majd szépen lassan elhalványul a köldökzsinór kettőnk között, amikor már egyikőnk sem fog sírni.
Tegnap étteremben ebédeltünk hármasban apával és keményítőnap alkalmából zöldségtálat ettünk, ami rántott zöldségekből és steak burgonyából állt. Finom volt.
A mai napon ismét elmentem a vegetáriánus étterembe és gulyáslevest kértem, ami szejtánból készült. Nem baj, ha nem ismeritek a szejtánt, mert eddig én sem hallottam róla. Ez egy tönkölybúzából készült hús. Egészen érdekes az állaga, talán a szójához tudnám hasonlítani. Az íze meg gondolom a fűszerezéstől is függ, de nekem nagyon ízlik. A második fogás szintén ebből a "húsból" készült, azaz bakonyi szejtánragu tönköly nokedlivel. Amanda úgy ette a "husit", hogy öröm volt nézni, még az én tányéromból is kiválogatta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése