2011. december 19., hétfő

Tortacsokor

Bemutatnék egy pár tortát így egy csokorban. Egyiknek sincs különösebben izgalmas története, vagy különleges alakja. Egy pár már készült ugyanilyen formában, vagy egy picit másként, de mégis megmutatom.
Az első a pénzköteg torta. Ugyanoda készült, ahová már egy korábbi is, sőt az ezt követő is ugyanoda ment. Mit tegyek, ha ezt szeretik? :)))
Ezen nincs is mit nagyon változtatni, a következőt már le sem fényképeztem.

A Jack Daniels torta egy picit különlegesebb az alakja miatt. Ez egyébként, aki nem ismerné egy whiskey fajta. Kivételesen volt is itthon egy üveggel, ami a minta volt a tortához.


A leeső részekből pedig a maradék krémmel összegyúrva, poharat formáztam és még jégkockák is kerültek a tetejére.

A Barcelona mez egy picit más, mint a korábbi. Egyszer ugyanis már csináltam ilyet, de akkor kézzel, ecsettel festettem a csíkokat. Most kaptam egy képet minta gyanánt, ahol ezzel a technikával készült a mez. Így most én is így készítettem.


A mezre került a 25-ös szám, ami az ünnepelt életkorát jelzi, illetve még egy kis sálacska is, amin a kért felirat olvasható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése