2011. november 14., hétfő

Tortacsokor, avagy 9 torta története

Bizony ám! Ha tágabb értelemben vesszük a hétvégét, akkor kilenc tortát volt szerencsém megcsinálni ez idő alatt.
Az első! Egy pénzköteg torta volt, amilyet már csináltam, nem is egyszer. Azért mégse legyen unalmas alapon most megint variáltam rajta. Az egyik pénzköteg fentről látszik, azaz álló, a másik pedig elborult, azaz oldalról látszik. Most egy picit kakaóporral meg is színeztem az oldalát, hogy ne legyen olyan nyomdai pénz jellege. Pénteken készült.
 
A második egy Márton napi ludas torta, ami szintén még pénteken készült. Az egyik óvónénink kérte, mert ezt a különleges dátumot, mint a 2011.11.11. és 11 óra 11 perc, meg kell ünnepelni. Ezért lett libás a torta. Az aljánál a szegő díszt próbáltam olyan lúdláb mintásra dekorálni, az oldalát egy pici zölddel, amolyan libazölddel, megfújtam, majd a csőrét pirossal, ami igencsak megszaladt, így egy picit véres lett a jelenet. :)


A harmadik tortát apa egyik munkatársa kérte. A kérés szerint egy focipálya Fradis labdával. A Fradi színe ugye a zöld, amivel érzékeltetni lehet a csapatot. Ezért lett a focilabda zöld-fehér. Ebben az esetben a labdát kekszes masszából gyúrtam a maradék tortakrémmel (Dobos volt!). Ezt vontam be először fehér Unidec-el, majd darabonként a "bőrrel". Minden egyes bőrdarab oldalát meg is varrtam. :)))
A negyedik és az ötödik torta egy helyre került. Szintén apa egy másik munkatársa kérte. Az egyiket a barátjának, a másikat az anyukájának. Az első lehetőleg legyen ugyanolyan, mint egy korábbi tortám,

a másik pedig egy skorpió. Húúúúú, végre! A skorpiót már nagyon vártam, de hiába sürgettem az időt, nagyon lassan telt, hogy hozzá láthassak a csodatortához. Sajnálatos módon ugye korlátozottak a lehetőségeim a hűtőkapacitást illetően, ezért meg kellett várnom, míg kiürül. De aztán olyan nagy lendülettel kezdtem hozzá, hogy csak úgy szárnyaltam. Mivel elromlott a nyomtatónk, nem tudtam kinyomtatni a skorpió képét. Kézzel ügyesen megrajzoltam, ez volt a minta. Melindám el is kérte később és szépen kiszínezte. Először kifaragtam a piskótát.
 Majd lapokra vágtam, megtöltöttem és beburkoltam.
 Azután jöhetett a csicsázás, azaz a lábak és egyéb nyúlványok rászerelése. :)))

 Szemből is olyan szép!
 Air brush-al fújtam le. Először egy pirosas alapot kapott, majd erre fújtam egy kis barnát és végül feketével tettem igazán skorpióssá.

 Ráraktam a szemet és mellé egy kis darált kekszet homok gyanánt, mert tudomásom szerint a skorpió sivatagi állat.




A lábakat legszívesebben felállítottam volna, de akkor nem bírta volna ki az utazást (így is elég nagy lett), mert bizony még utazott is a kis aranyos a cél előtt. Emiatt nem mertem a farkát sem olyan igazán skorpiósan visszahajlósra készíteni. Így egy kis kompromisszumot kellett magammal kötnöm, mert a farok alá tettem egy "követ", ami picit azért mégis feltartja a farkat. Ami igazán tetszik benne nekem, az a test tagoltsága.

A hatodik és a hetedik torta szintén egy helyre ment. Érdekes módon megkeresett az egyik ex barátom, akivel kb. 15 éve nem is beszéltem, eléggé csúnyán váltunk el egykor egymástól. A kislánya azóta 10 éves nagylány lett már és neki szeretett volna valami különleges tortát. Az egyik szombaton fogyott el, míg a másik vasárnapra lett eltéve. Az első a kis családi torta, ami szív alakú és rózsaszín. Végre kipróbálhattam az új szilikonos hobbiboltban beszerzett kis nyomdacsodámat! Amióta megvettem, csak fiús torták voltak, vagy figurásak, amin ugye nem lehetett kipróbálni. Most jött el ennek az ideje. Először megmintáztam a bevonatot magában, majd beburkoltam vele a tortát. Erre külön mintegy 3D-s hatást keltve, egyre kisebb virágokat nyomiztam, amit azután ki is vágtam szikével, így emeletes lett. Inkább megmutatom, mert azt hiszem nem tudom jól elmagyarázni.

Szóval ilyenek lettek a virágok, amiket végül egy kis pink lüszterrel tettem csillogóbbá.
A második tortájuk egy barna lovacska volt. Még mindig nem tudok lovat csinálni. A testtel meg vagyok elégedve, de a feje... Még mindig nem lófej! Először olyan vízilovas volt, majd tovább faragtam, míg végül apa szerint olyan csacsis lett. Egyenlőre csak ilyet tudok! Nem is értem, hogy miért, pedig annyit tanulmányoztam a lovak anatómiáját. Na, majd csak kialakul. Egyébként a bőr-szőr-t ugyanazzal a technikával oldottam meg, mint a lófej tortát. Kakaóporon nyújtottam ki a barnára színezett Unidec-et, ettől sokkal élethűbb lesz.

Nyolcadik! Vasárnap reggelre készült a volt osztálytársam kisfiának a szülinapi tortája, aki nagy fociimádó és nem mellesleg nagyon ügyes kis focista. Most a két kedvenc focicsapat logo-ja került fel a tortára. AC Milan és Liverpool. Mindkettő kézzel festve.

Közben vasárnap, hogy ne unatkozzak, meg mert nagyon megkívántam, sütöttem egy jó adag darázsfészek nevű süteményt.

és az utolsó, a mai. Egy vízilabdás torta egy kisfiú 13. szülinapjára. Ő maga is egy nagyon ügyes kis vízilabdás. Mivel nem volt a torta maga túl nagy, ezért csak kevés figura fért el rajta. De azért megkülönböztettem a két csapatot és a labda is ott van.



 Azért nem kell sajnálni, mert nem csak munkával telt a hétvége, vagy inkább jól be tudtam osztani, mert közben a kiscsaládunk még cirkuszban is volt. Ja és még a barinős shopping is belefért, meg a mamánál ebédelés. :)))

6 megjegyzés:

  1. Ezt jól bevállaltad! A skorpió nagyon ott van!

    VálaszTörlés
  2. :) Köszi! Nekem is a skorpió a kedvencem.

    VálaszTörlés
  3. Nekem is a skorpió a kedvencem! Szuper, ahogy megalkottad :)

    VálaszTörlés
  4. Fuhh nagyon jó az összes :)gratulálok! És belül milyenek a torták?

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm! :) A pénzköteg eredeti Dobos krémmel van töltve, a ludas torta tejszínes csokikrémes, a focipálya szintén Dobos, az ajándék Eszterházy tortát rejt. A skorpió tejszínes-gesztenyés, a virágos szív tejszínes-túrós, a lovacskás és a foci-logos szintén tejszínes-csokis és a vízilabdás oroszkrém.

    VálaszTörlés