2011. november 8., kedd

Keleti és északi

... és itt nem a pályaudvarra célozgatok. A mai ebédet ebben a szellemben készítettem. Az első fogás, ami a fejemben már tegnap megszületett, a tavaszi tekercs volt. Imádom a rétestésztát és a zöldségeket is. Ha már készítés közben kb. a fele megmaradt a tésztának, akkor gyorsan töltsük meg alapon, reszeltem le almát megízesítettem cukorral és kínai ötfűszer keverékkel. Kinyomkodtam, szórtam hozzá darált kekszet és durvára tört diót. A vaníliasodóval valami fantasztikus ízt alkot az ember szájában. És ha már keleties az ebéd, akkor legyen a leves is ilyen. Sűrűn főzöm ezt a levest, de nem tudjuk megunni: kínai erős savanyú leves.

Ami még elmaradhatatlan a mai bejegyzésből: a torta. Ez lesz az északi! :)Pár héttel ezelőtt beszélgettem az egyik kolleginával. Éppen csak érintőlegesen dolgozunk együtt, mert csak egy cégen belül vagyunk munkatársak, nem közvetlenül. Én még itthon vagyok szabadságon, ő pedig a pici fiával tölti édes anyai éveit. Beszéltünk róla, hogy szeretne egy tortát a legnagyobbnak, de még nem volt konkrét elképzelése. Ekkor viszont meglátta a Rencsi barátnémnak készült elefántos ajándék tortát és egyből beleszeretett. Gyorsan megkért, hogy neki is ilyet csináljak, de ne elfánikkal, hanem a Madagaszkár című meséből a pingvinekkel, mert náluk éppen az a kedvenc. A színeket kifejezetten ilyenre kérte (kék alap és fehér masni). Viszont megbolondítottam az oldalát az új szerzeményemmel, a hópehely alakú díszcukorral. Abban viszont nagyon rugalmas volt, hogy a pingvineket hogyan helyezem el a tortán. Ki is találtam egy szökés jelenetet, hiszen a mesében is állandóan meg akarnak lógni valahonnan a pingvinek. Próbáltam az egyéniségeiket is megragadni és érzékeltetni.
 A nagy szökés jelenet!
 A főnök a sanda szemű.
 A pici köpcös, aki a kötelet tartja.
 A görbehátú és görbecsőrű, lapos fejű, aki ás.
És a hosszú vékony, jólfésült.

6 megjegyzés:

  1. De édesek ezek a pingvinek! Én meg végre elkészültem a koronás tortával :)) Háát, nem lett olyan szép mint a tied, de kezdetnek nem rossz :)

    VálaszTörlés
  2. Köszi! :)
    Megnéztem a koronát, egészen jó lett! Nekem tetszik! Mivel gyúrtad aranyszínűvé a masszát? A gumicukros díszítés is nagyon jó ötlet! :))

    VálaszTörlés
  3. Szia! A massza wilton paszta+kevés lüszterpor:) Ez még ilyen kezdetleges verzió, sok fakszni nincs benne, de máris jobb, mint amiket eddig csináltam :)

    VálaszTörlés
  4. Azt hittem, hogy ezt már megdícsértem!
    Vagy csak akartam?
    Vagy mégis?!
    Vagy a FB-n?!
    Mindegy!
    Nagyon tetszik!!! Ötletes!!!

    VálaszTörlés