2011. július 28., csütörtök

Mégis keményítőnap jön

Hétfőn úgy zártam a bejegyzésemet, hogy a következő napon léböjtöt tartok. Nem magyarázkodni szeretnék, de másképpen alakult a dolog. Ennek oka pedig egy apró beavatkozás, ami miatt kórházba kellett feküdnöm és altatni is kellett. Emiatt ugyan délutánig valóban semmit sem ettem-ittam, de a műtét után erőre volt szükségem, már a gyógyulás érdekében is. A kórházi ebéd meglepően finom volt, bár éppen nem illett bele a diétába, de ez akkor kit érdekelt? Glutén és laktózmentes ételt kaptam. A leves egy egyszerű zöldségerőleves rizsbetéttel volt, míg a második sült csirkecomb sült krumplival és savanyú uborkával. Vacsorára pedig kaptam egy darabka gluténmentes (szerintem rizs) kenyeret és egy darab párolt csirkemellet, ami nagyon omlós és puha volt, egyáltalán nem szárították ki. :) Vagy csak nagyon éhes voltam! :))) Talán egy kevés fehérjés keményítőnapnak illene be.
A mai napot viszont már a diéta jegyében tudom folytatni. Reggelire gyümölcs, ebédre pedig zöldbab leves, ami rizslisztes rántást kapott, tejföl nélkül. Savanyítani azért lehet egy pár csepp citromlével, vagy ecettel, ízlés szerint. A második fogás egy arab fűszeres rizs étel. Sárgarépás piláf. Érdekes összhangot ad az édeskés répa-borsó kombináció a picit csípős fűszerekkel és a semleges rizzsel. Recept a weblapon!
Legközelebb talán valami lencsés, vagy sárgaborsós étel lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése